Szóval, indulás Boldogkőváraljára!

Én akárhányszor megyek, mindig megállok a falu határában, hogy újra és újra megcsodáljam Boldogkő várát. Amikor tehetem fotózok is. Kedvenc helyszínem “a nagy fa” alatt van, mert olyan, mint egy élő képkeret. Vagy aranyló leveleivel, vagy üde zöld lombjával, pattanó rügyeivel vagy éppen dér lepte ágaival keretezi a várat. Imádok ott állni, gyönyörködni a látványban, magamba szívni a friss levegőt, élvezni a pillanatot. Ti se hagyjátok ki, innen egészen kivételes a panoráma.

A szálláshely a falu központjában van, mégis kicsit félreeső helyen, szomszédok nélkül!! Úgyhogy nem baj, ha hangosak vagytok ?. Biztosan könnyen odataláltok, végig ki van táblázva merre kell menni. A gyerekek már alig várták, hogy megérkezzünk és a hosszú út után végre szaladgálhassanak egy kicsit az udvaron, és a hidegre figyethányva hintáztak, mászókáztak míg mi kipakoltunk. A Napvarázs és Kikelet szobát választottuk, ezek közös előtérből nyílnak, így a nagyok már külön szobában lehetnek, de mégis közel hozzánk. Szerencsére a Mandalaház teljesen bababarát, így az utazóágy ágyneművel és a kiskád már be volt készítve a szobába mikor megérkeztünk, a konyhában etetőszék és babaedények várták a picit, minket pedig isteni finom, friss házi welcome süti. Ha esetleg a nagyszülők is jönnek, számukra is van hely, ők a külön bejáratú Harmatcsepp szobában élvezhetik a pihenést,már ha hagyják az unokák ?.

Már nagyon sokat hallottunk a vendégház 5*-os reggelijéről, így nem volt kérdés, hogy azt nekünk is ki kell próbálni. A háziasszony még este egyeztetett a fiúkkal, hogy mennyi tojást és milyen formában szeretnének, és abban maradtunk, hogy 9.30-kor találkozunk.
Én értem elsőként a konyhába reggel, hogy készítsek néhány fotótmielőtt az éhes „sáskahad” megérkezik, de a nyomomban befutó türelmetlen család nem sok időt hagyott a dokumentálásra (azért nagyon igyekeztem, hogy legyen mit megmutatni nektek). Gyönyörűen terített asztal várt minket, ínycsiklandó finomságokkal megpakolva, gusztusosan tálalva. Igazából azt sem tudtuk hol kezdjük, mihez nyúljunk először, és hogyan oldjuk meg azt, hogy ne lakjunk jól, még mielőtt mindent megkóstoltunk volna. Így történt, hogy 11-ig reggeliztünk. Másfél órán át vidáman beszélgetve, vagy olykor csendesen, néha elismerően hümmögve ettük végig a tükörtojást szalonna taréjjal, a különleges felvágottakat az isteni sajtokkal, a diós kenyérről, a sűrű házi joghurtról a szuperül sikerült mandalás lekvárokrólmár nem is beszélve… és még nem említettem a gyümölcsöket, zöldségeket, a forró házi tejetés a teához tálalt göncruszkai mézet.

Igazi gasztro-élmény volt, nem is akármilyen – amolyan szívből jövő, abaúji vendégszeretettel fűszerezett reggeli, mandala módra. Ezúton is köszönjük!

Azért nem csak enni lehet errefelé. Sőt az isteni reggeli után – bár nem egyszerű telihassal felkerekedni – már-már kötelező kirándulni menni, ha nem akarunk jó pár plusz kilóval hazatérni. És lássuk be, kár lenne punnyadással tölteni az időt egy ilyen gyönyörű helyen, mint Boldogkőváralja. Úgyhogy én is meggyőztem a családot, hogy ha már itt vagyunk, még ha nincs is ragyogó napsütés, kiránduljunk egyet. A nagyobbak lelkesek voltak, apa arcán láttam egy kis kételyt átsuhanni, de ez érthető, hiszen ő volt az a szerencsés, aki cipelhette babahordozóban a 12 kilós „kicsi” gyönyörűségünket. Nem akartam, hogy csak a faluban sétálgassunk, szerettem volna egy kicsit hosszabb túrának nekivágni. Így történt, hogy a Boldogkőváralja-Arka-Boldogkőváralja körutat választottuk. Váraljáról indultunk lelkesen, és a kék túra vonalát követve a Malom patak mentén bandukoltunk felfelé Arkára. A két nagyobbik persze rögtön lefutott a völgybe, és az itt-ott befagyott patak mentén faágakkal, kövekkel játszadozva haladtak. Zalán hamar elaludt a hordozóban és így viszonylag nyugalmasan és egyenletes tempóban értünk el Arkára. A falu elején van egy kis fajátszótér, érdemes itt pihenőt tartani a gyerekekkel, ha szép az idő egy kis pikniket is be lehet iktatni, padok, asztal várja a fáradt turistákat. Arkát elhagyva először diófa ültetvények, majd a híres gönci barackosok szegélyezték az utunkat. Már akkor elhatároztam, hogy ide még visszajövünk tavasszal, barackvirágzáskor. Semmihez sem fogható látvány a több ezer egyszerre virágzó barackfa, én már láttam egyszer és felemelő élmény volt.

Már vagy 5 km-t megtettünk, Zalán is felébredt közben, a dombtetőn a szél is egyre jobban fújdogált, de a várnak még híre-hamva sem volt. Egyre izgatottabban lestük mikor bukkan már végre elő a vár a dombok takarásából, mert az azt jelenti hogy már csak(!!!) kb 3 km van hátra…Régen láttam ennyire örülni kis családomat, mint akkor, amikor végre megláttuk a vár körvonalát a távolban. Végül ugyan Zalán miatt autós segítséget kellett hívnunk – szegény nehezen viselte a szelet és a kis mozgásteret – de én hősiesen végigmentem az eltervezett útvonalon. Sőt a könnyebb – igaz hosszabb – út helyett a meredeken kanyargó ösvényt választottam a vár oldalában. Összességében kb. 7-8 km-t gyalogoltunk terepen gyerekekkel, ami nulla fok körüli hőmérsékletben nem is olyan rossz teljesítmény ?.

Az este gyorsan eltelt. Kicsit kifújtuk magunkat a túra után és már indultunk is Encsre az Anyukám mondtá-ba vacsorázni. Egyik kedvenc éttermünk a környéken, bár ezen a hétvégén a mádi Percze étterem is felkerült a kedvencek listájára. Pénteken náluk vacsoráztunk és csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a konyháról és a kiszolgálásról is.

Vasárnap reggel még várt ránk egy újabb isteni reggeli a Mandalaházban, ahol ismét sikerült többet enni, mint kellett volna, így hazáig biztos nem lesz éhes senki. Még egy utolsó hintázás, mászókázás, egy utolsó rajz a kint firkatáblára és remélhetőleg a család apraja elfárad annyira, hogy végig alusszák majd az utat.

Nem először jártuk itt, de ismét megállapítottuk, hogy imádjuk ezt a helyet! Alig várom, hogy tavasszal újra visszajöjjünk, és gyönyörködhessünk a barackvirágzásban ?.