5 kihagyhatatlan őszi kirándulási tipp
Ősszel a természet nagyon színes arcát mutatja, és a Zempléni-hegységben ez nagyon látványos. Jön 5 kihagyhatatlan őszi kirándulási tipp, amit nem csak azoknak ajánlunk, akik még nem jártak itt, hanem azoknak is, akik ebben az évszakban még nem látták.
Ne felejtsenek el szállást foglalni, mert most több napra jutó kirándulási lehetőséget fogok ajánlani!
Boldogkő vára
Magyarország várai közül a legromantikusabb lovagvárként emlegetik. Az M3-as autópályát Miskolcnál elhagyva tartunk tovább az északi határ felé, ahol a Zempléni-hegység déli őrszemeként, Boldogkőváralja település fölé magasodik. Jelenleg csak hétvégente tart nyitva a vár, mert felújítási munkálatok zajlanak, így jövőre még kézzel foghatóbb lesz a középkor, mert egy megújult palotaszárny fogja fogadni a vendégeket.
A tatárjárás után épített erődítményben október elejéig hétvégente jelmezes tárlatvezetéssel egybekötött programokat ajánlanak: középkori fegyvertapogató, lovagi párbaj. Reméljük jövőre a szokásos éves rendezvényeiket is megtarthatják, mert a középkori várjátékok minden éven fantasztikus program.
Regéc vára
Ha már itt vagyunk Abaújban, a Zempléni-hegység történelmi kincsestárában, akkor nem szabad kihagyni a másik monumentális középkori várat se. A Boldogkő várától 20 km-re található, páratlan panorámát nyújtó épület többek között arról híres, hogy Zrínyi Ilona itt nevelte II. Rákóczi Ferencet. Európa legbátrabb asszonya Regéc várát szerette a legjobban a főúri birtokok közül és itt érezte magát a legnagyobb biztonságban. A vár minden nap látogatható, a településen pedig egy látogatóközpontban mesélnek az erőd viharos múltjáról.
Aranygombos Telkibánya
Csak hogy ne távolodjunk el túlságosan a fenti két látnivalótól, nézzük meg Telkibányát! Telkibánya az északi határszélen található bányaváros. A bányavárosok nagy része már csak maketteken és filmeken tudja megmutatni a fénykorában zajló folyamatokat, míg itt ma is beengednek minket egy középkori aranybányába. Ahogy mondják, az út is aranyszemcséken vezet odáig, mert aranyos itt minden, még a patak is, és a templom torony. A Kánya hegyen érdemes a lábunk elé nézni, mert geológiai különlegességeket találhatunk, és a hegyi kristályok itt csodás formát öltve bárhol megtalálhatóak.
Zemplén Kalandpark
A Sátoraljaújhelyen egész napos programra készüljetek, mert a felvonó, a kabinos kötélpálya, az extrém kötélpálya, a bob pálya, a mászófalak, a hófánk és a kalandtúra pályák le fognak Titeket foglalni. Vannak ugyan korlátozások a veszélyhelyzet miatt, amiről érdekes indulás előtt érdeklődni, de biztosan találtok majd elfoglaltságot. Télen több sípálya és a jégcsarnok is kibővül a fenti felsorolással.
Hernádi vízitúra
Ezt a tippet csak bevállalósoknak szántam. Vízi kalandokat keresők biztosan tudják, hogy a Hernád a legszeszélyesebb folyónk. Vannak vadvizes szakaszai, így csak olyan túravezetővel szabad elindulni, aki ismeri a Hernád minden porcikáját. Nem kell azért megijedni, nem teljesíthetetlen küldetés Hidasnémetitől Felsődobszáig hajózni, de érdemes felkészülni néhány váratlan mozzanatra.